Lunczner Gyula Béla:.

 

Ki végtelen álmokat kergetett.

 

Ki végtelen álmokat kergetett egész életében,

aztán elérte a halál, és nem állt rá készen egészen.

Úgy élt mintha örökké tartana élete,

de szembesülnie kellett, hogy neki is lejárt az ideje.

Iszonyatosan félt az elmúlástól,

a lelke nem volt kész, a teste mindent meggátolt.

Gyűjtögetett, halmozott de mi végre is,

fölösleges volt a halál eljött érte is.

Félelem töltötte ki mindennapjait,

beárnyékolva önfeledt perceit.

Úgy élvén napjait, hogy bármikor elmehet,

nem ragaszkodva senkihez, és semmihez.

Mert ha ragaszkodik, vagyonhoz, emberhez,

az emlékek súlya kibírhatatlanul nehéz lesz.

Inkább adott volna hálát minden áldott napért.

Megszépült volna idővel minden mi történt vele,

hisz nem tudhatta ő sem, mikor s hol éri el végzete.

A perc amikor a szolgálata lejár,

Hogy rá boldog pihenés, vagy a poklok kínja vár.

Vagy az eltemetettek jajgatása,

akik nem készültek még fel az elmúlásra.

Vágyaik kínja keserű mérget terem,

Az elválás fájdalma emészti el lelküket.

Szúró láng mardossa megkínzott, széttépett testüket.

A pokol tüze így veszi őket körül,

az elhagyatottság sírgödrében.

Kínzó vágyak örökkön égő hevében,

volt már aki elkárhozott életében.

És nem élt meg egyetlen boldog napot,

nem tudván hogy az élet egy csodás utazás.

Nem látta a tájat az eseményeket.

Begubózott egy saját kis világba,

Nem élt meg mást csak kétségeket.

Hiszen se házat, se autót, se földet,

innen magával nem cipelhetett.

És nem vitt magával semmi szép emléket,

nem volt neki egy barátja sem.

Pedig a test egy csodálatod Isteni gépezet,

de lélek nélkül értéktelen.

Lelke így sínylődött a teste börtönében,

s bár cellája kulcsát ott tartotta kezében.

Nem vette észre mert másra figyelt,

Mindenki mástól, minden mást irigyelt.

Hogy miért is él, annak végső okát nem kereste,

így az igazság szépen őt is maga alá temette.

Hol ebbe, hol abba menekült a valóság elől,

de nem tudott menekülni félelmeitől.

Egyszerűen csak annyit kellett volna tenni,

a rohanás helyett kicsit magába szállni, megpihenni.

Szívébe nézni: Megtanulni szeretni....

 

                                                                                            2023.11.14.