Lunczner Gyula Béla.

Villogó kocsikkal jöttek.

Villogó kocsikkal jöttek,

a hatalom híveivel.

Fegyverrel kezükben álltak,

vállukon vörös lepel.

A vezető parancsot adott,

elsötétült az ég.

Egyetlen hang jött a válasz,

e föld már nem a miénk.

Golyók zápora hullott,

a hegyre hol kifolyt a vér.

Túléltük páran a harcot,

mit túlélni nem volt esély.

Teherkocsikba zártak,

rugdostak mocskos kutyák.

Elítélt egy gonosz bíró,

nem mondta mi volt a vád.

Próbáltunk megszökni onnan,

nem volt rá semmi esély.

Éreztük elhagytak minket,

elveszett minden remény.

A holnap nem sok jót ígért,

nem volt ki rajtunk segít.

Örültünk mégis hogy élünk,

viselni tudtuk a kínt.

Aztán egy holdfényes este,

elvették rongyos ruhánk.

Elhozták nekünk a békét,

ahol már senki se bánt.

Utoszór hagytuk el cellánk,

az ajtóban zord katonák.

Tovább csak emlékként élünk,

a csöndben a sortűz után....

                                              1992.03.10.