Lunczner Gyula Béla.

Véletlenek.

Ismétlődő éjjelek nappalok,
hol szomorú, hol boldog napok.
Forog mindig a mókuskerék,
forog mindig, míg eljön a vég.

úgy jön el hogy észre sem veszed,
vakon éled le rohanó életed.
S mikor megértenéd minden hiába már,
addigra már, elér a halál.

Szívedben fájdalom, a veríték kiver,
de a földön már, egy halott ember hever.
Pedig ha tudnád végül mi vár,
akkor az élet nem is volna sivár.

Belátnád nincsenek véletlenek,
csak utak vannak, sorsok, és emberek.
És hogy mindenki egy cél felé halad,
bizony mindenkinek eljön majd az a nap.

S a földi világ emlék lesz csupán,
senki a napokat nem számolja már.
Hát aki meghal, mégsem halott !
Akkor döbben rá, csak álmodott...

                                                                2009.08.17.