Lunczner Gyula Béla.

A siralom völgye.

A siralom völgyében, hány éjt s napot láttam,
hány év arcát láttam, nem is tudom.

A siralom völgyében, kevés jót találtam,
és az is egyre csak halványodott.

A siralom völgyében, egy percre megálltam,
s köröttem kerengett, sok átkozott.

Figyelni kezdtem őket, mi után loholnak,
mi mozgatja őket, mi is az ok.

És rájöttem közben hogy semmi jót nem várnak,
nem remélnek szebb mát, jobb holnapot.

Gépies, üres, szénné égett szívek,
megöli őket, az unalom.

Pedig milliónyi csoda között élnek,
s nem látsz bennük csak utálatot.

Dolgoznak, esznek, kora hajnal kelnek,
az életük csak kínzó robot.

A monoton napok mindig ugyan úgy telnek,
testük él, de lelkük régen halott.

Semmiben sem hisznek, semmit sem remélnek,
semmi sem kelt bennük bűntudatot.

Jövőről beszélnek, de a múltban élnek,
visszasírnak sok régmúlt napot.

Így múlnak felettük az eltékozolt évek,
így fogy el életük csak a bú és a gond.

Remény és hit nélkül nyeli el őket a végzet,
pokolról pokolra, zord útjukon...

                                                                                     2007.07.11.