Lunczner Gyula Béla.

Aki elment.

Aki elment, nem ment el örökre,

Isten szívének, lett egy csücske, gödre.

Hangja nem kárhozott örök hallgatásra,I

sten szívének lett egy dobbanása.

Mosolya megmaradt, a mosolygó nyárban,

búja ott kísért, az őszi hervadásban.

Szerelmét idézi a nyíló tavasz,

halálát búzaszem, a földtakaró alatt.

A tavasszal kinyíló kicsiny levelek,

a mindig feltámadó, örök életet.

A hónapok, évek örök körforgását,

A jóságos Isten minden alkotását.

A pelyhedző havat, a tépázó szelet,

éjszaka sötétjében, az apró fényeket.

Mindezt a teremtés csodája hatja át,

minden létezőt az Ő lelke járja át.

Ezért aki elment nem halhat meg soha,

Isten hajlékában lesz majd az otthona.

Nem halhat meg, mert nincs is halál,

ha majd a szellem elébe áll...

2016.05.17.