Lunczner Gyula Béla.

Iszogattak búsan.

Hát nem untátok még meg a részegítő italt,

a tobzódás tüze nem emésztett még el?

Hát nem hallottátok még a dübörgő morajt,

mit a rothadó világ korhadása érlel.

Nem hallottátok sötét éjszakákon,

a fájón haldokló lelkek sóhaját?

Nem hallottátok, és nem is láttátok,

de azok még az nap látták a halált.

Olyanok voltak akik vígan éltek,

takargatta lelkük kínzó félhomály.

Olyanok voltak, tettek, nem reméltek,

rájuk az élet sötétsége szállt.

Iszogattak búsan néhány pohár mellet,

aztán részegen tobzódás dala szállt.

Erősek voltak, tomboltak, daloltak,

ki Istenről beszélt, meg sem hallgatták.

Aztán eljött a nap, s az amitől féltek,

S akkor is gyalázták a mindenség Urát.

Mert nem hittek benne, sem az igazságban,

ezért gyötörtetnek mindörökre már.

Tűz támadt bensődből, az emésztett el téged,

S a tobzódó világ árnya húz tovább.

És immár e tűz erősen magához láncol,

soha többé nem lesz, már szabadulás...

                                                                                 1996.03.03.